Bosszantmány

Vettem egy olasz válogatott focimez replikát. (by Puma)  A színe szép, az anyaga borzasztó és nagyon sérülékeny. Most már ezt is tudom. :(

Amiért mégis érdemes megemlékezni a termékről, az az egyik címkéje. Egyik, mert úgy 4-5 darab függött rajta az árán kívül. Ki is nyúlt egy picit ott, ahol bele volt lőve a műanyag kamli...

Ez a bizonyos papírka arról tájékoztat, ki és mire használhatja a terméket. Nézzük szép sorban! Tehát az újonnan vásárolt olasz mezünk alkalmas:

• edzésre (training)  - OK.
• bolyhosításra (napping) - VETTEM ÉSZRE! Ez úgy amúgy miféle szabadidős tevékenység?! (Valószínűleg eredeti értelmezésben a laza pihire gondolt a szerző, csak mire ezt elolvastam, már mindegy volt...)
• evésre (eating). Köszönöm a segítséget! Félve kérdem: leevésre is?
• vezetésre (driving). Kicsit pislogok, nem gondoltam volna, hogy ilyen multifunkciós motyót sikerült beszereznem. Tényleg lehet benne még vezetni is? Tyű! (Anyám...)
• sportolásra (sports). Némiképp elgondolkodtató, mi lehet ez és miért csak az ötödik helyre került. Van tipp? :) Sörpocak, pizza hut, pall mell? :)
• akármire (whatever). Én kérek elnézést! Mellesleg akkor a korábbi szofisztikált felhasználási javaslatokat minek kellett ráírni?!

A világnak azért vannak csodái Magyarország határain kívül is. Valaki kitalálta ezt a függeléket. Valakinek fizettek ezért. Valaki nem szólt, hogy ez hülyeség. Valaki örült, hogy gyárthat belőle pár tízmilliót. Valószínűleg a fogyasztók többségének fel sem tűnik, micsoda "Tücsök és bogár" zsenialitás akad a kezébe pár (tíz) euróért. Kár.

A slusszpoén a "Suitable for" című papírka alján: "EVERYONE". Ez vajon a "one size fits all" és az "unisex" feliratok összevonása lehet? :)

• Eljutni A-ból B-be = MENŐ.
• Autóval menni, nem BKV-val = MENŐ.
• Szabályokat ismerni = MENŐ.
• Szidni a rend éber őreit = MENŐ.
• Szabályokat (legalább az ismerteket) betartani = NEM MENŐ (miért?)

Ennek ellenére talán akad olyan ember ebben a kócerájban, aki megpróbál egy picit igazodni a közlekedési rendszabályok elveihez saját- és társai biztonsága érdekében. Egészen addig, amíg valami (vagy inkább valaki) ki nem hozza belőle az állatot.

Mi a helyes eljárás az alábbi szituációban?

(Érdeklődőknek: Budapest, VIII. Rezső tér sarka, 2010. augusztus 28-án délután 2 óra körül)

Értelmezési segédlet:

1. Egyirányú utcában haladunk, szabályosan (az elején nem szóltak, hogy zsákutca, mivel láthatóan és valójában sem az), amikor a tér sarkához érünk.
2. Az utcácskánk és a tér melletti utcák kereszteződésénél egy kedves táblácska jelzi, hogy mehetünk balra vagy jobbra (egyenesen véletlenül sem, holott korábban az volt a normális, leggyakrabban használt útvonal).
3. Balra nézve egy piros szélű palacsinta fogad bennünket. Láthatóan ideiglenes, de ez nem vígasztal. Attól még arra figyelmeztet, hogy sehonnan sem hajthatunk be a szakaszra. (Az az irány amúgy totális zsákutca, a somogybabodi repedés kismiska a 30 méterrel később látható útfelbontáshoz képest - a másik feléről behajtani szerintem mutatvány:) ). Erre tehát nem megyünk.
4. Két választási lehetőségünk van, így megnézzük, mi van jobbra. Jó hír: nincs felbontva! Hurrá! De... mi az a fura ákombákom azon az oszlopon? Egy leeresztett csíkos labda? :S Erre sem mehetünk.
5. Maradna lehetőségként, hogy megfordulunk. Igen, maradna, ha nem lenne egyirányú az utcánk. Ezt egyrészt axiomatikusan kijelentettem az elején, másrészt kissé alátámasztja a sarkon (nekünk épp háttal) lévő kerek plecsni.

Mi is van amúgy igyönöst? Áhh! Egy letakart piros szélű, fehér belű kerek tábla, amit nem mellesleg egy nekünk menetirány szerint megfelelő, egyirányú útszakaszt jelző táblára erősítettek...

MOST JÓ, NE MOZDULJ!

Magyarnak lenni jó! A vérünkben van, a kiskapuk keresése, a hibák kihasználása, a kreatív gondolkodás, az előre haladás. Ez olyan egyedi képesség, ami a történelem folyamán, jelentős külső behatásra alakulhatott ki bennünk. Hiszen ez a pici terület volt szinte minden terjeszkedni kívánó birodalom egyik kedvenc pihenőhelye és élelmiszerraktára is egyben. A magyarok azonban furmányos emberek voltak és megtanultak élni a jég hátán is. Ennek ugyan a globális felmelegedés nyomán még egy ideig nem vesszük (vagy egyre kevésbé vesszük) hasznát.

Mindig sikerült valahogy túlélni. Most, hogy nincs mit túlélni, igazából a saját szakállunkra termelünk. A saját szakállunkra és más bőrére megy a haszon. A téglaporral higított paprika - lássuk be - ötletes. Kicsit ugyan mérgező, de legalább senki sem hozta vissza. A vizezett sonka mára teljesen megszokott. Nem is tudom, mihez kezdenénk egy normál nedvességtartalmú, folyékony füsttől és nátriumszármazékoktól mentes húsdarabbal. Biztos nem is ízlene már.

Na de az, hogy a dinnyét vízzel nyomjuk tele? OK, értem én, hogy 'water melon' meg minden, de ezt nem kéne ennyire szigorúan értelmezni. Rossz a termés. Rendben: ezt kompenzálja a piac egy relatíve magas árral. Persze, nyitott piac, így a külföldi dinnye konkurenciát jelent. Finom és olcsó. Na igen. Mi a megoldás tehát a kreatív nemzet fiai szerint? Adjuk továbbra is drágán, de legyen jó nehéz... és legalább édes: nyomjuk tele cukros vízzel!

Azt gondolom, kimaradtam egy fázisból. Valószínűleg volt olyan is, hogy csak víz volt az extra. És lesz is. De valakinek eszébe juthatott, hogy a kólagyártók is pont az édes ízzel "édesgetik" magukhoz a célközönséget. Ki sikeresen, ki kevésbé. Tehát tettünk bele valami kis ízfokozót, hogy a szerencsétlen egyszeri dinnyefogyasztó tartós eleme legyen a klientúránknak. Arra viszont nem gondoltunk, hogy ez a víz nem épül bele maradéktalanul a dinnyébe (mert miért is tenné). Ha tehát a nyomorult fogyasztó van olyan balek, hogy nem eszi meg egyszerre a 10-12 kilós behemótot, és besuvasztja a hűtőbe, ott bizony levet fog ereszteni a kis hamis. Ekkor jön a fogyasztó oldali kreativitás: becsomagoljuk, tálban tesszük be, nem csak fóliázva (mert az nem nyújt megfelelő védelmet újabban). És nini. A tálban átlátszó, tán kissé zavaros, de semmiképp sem színes lé úszkál. Megkóstolod és úgy találod, finom, édes, de nem dinnye. Áhh! Bukta. Itt sem veszünk többet.

Mi tehát a végeredmény? Bizonytalan minőségű termék némi pluszmunkával. A pluszmunka árát valószínűleg épp kompenzáló egyszeri eladás. Bizonytalan, kiábrándult, mérges fogyasztó, aki nem fog többet venni a kereskedőnél semmit. Ez majdnem jó is így a jelen piac szabályai szerint. Sajnos azonban lehet, hogy nem is a kereskedő ért rá annyira, hogy beoltsa a tökféléit, hanem már őt is átverték. És nem csak őt, hanem a környék többi árusát is, hasonlóan.

Na de akkor hol kap rendes dinnyét a fogyasztó? (Már ha ez érdekel valakit egyáltalán...) Hova vezet ez az egész? Hova vezetnek a szálak? Vajon ez magyar sajátosság, mi találtuk fel vagy csak másolunk szép csendben?